Hogyan segítsünk a nők munkaerőpiaci helyzetén? Így ne! – Nyílt levél Szalai Piroska miniszteri biztosnak

 

Hogyan lehet a nők munkaerő-piaci és foglalkoztatási helyzetén javítani? Csak a nőkén sehogy. Egyrészt felesleges újra feltalálni a feminizmust, másrészt pedig nem a halakat kell segíteni, hogy a pecázás eredményes legyen, hanem a horgászokat. Hal van elég, a horgászok viszont lassan kihalnak.

Vegyes érzelmekkel olvastam több a hírportálon, és hozzáértésről tanúskodó blogon, hogy Szalai Piroska miniszteri biztos a nőket, és a nők helyzetéért felelősséget érző szervezeteket, csoportokat kérdezte meg arról, hogy szerintük hogyan lehetne javítani a nők munkaerő-piaci helyzetén. Május 31-éig várták e-mailben a javaslatokat, de tudomásom szerint mai napig nyitottak a levelek irányába.

Feminizmus ON

Örültem, mikor erről az egészről hírt kaptam, mert végre egy nő foglalkozik a nők helyzetével, és kerül esetleg döntéshelyzetbe is; és végre nem macsó férfiak akarják megmondani a tutit nőtársaiknak.

 Feminizmus OFF

De ugyanakkor szomorú is lettem, mert az általam oly’ nagyon tisztelt Szalai Piroska munkája most olyan, mintha egy miniszteri biztost küldtünk volna ki egy horgásztóhoz, hogy segítsen a halaknak horogra akadni, csak épp azt nem vettük volna figyelembe, hogy horgász meg egy szál se.

Sok a hal, és méreten aluli

Azt ne higgye senki, hogy ma a nők kifejezettebben vannak hátrányos helyzetben, mint pl. 5-10-15 vagy akár 20 évvel ezelőtt voltak. Ma mindenki hátrányos helyzetben van a munkaerő-piacon.
Ha bárki évekre kiesik a munkaerő-piacról, legyen szó akár nőről, akár férfiról, annak nem lesz túl fényes a jövője egy olyan gazdasági helyzetben, amikor a munkáltatók egymás után adják be a kulcsot.

De még mielőtt rákanyarodnánk a „horgász a pácban” témára, nézzük meg kicsit közelebbről azt a közkeletű vélekedést, mely szerint a férfias világ diszkriminálja a nőket. Ez nagyban igaz, kicsiben kevésbé. (A nagyról néhány bekezdéssel alább írok még.) Kicsiben ez a dolog úgy néz ki elméletben, hogy mogorva férfiak írják ki az álláspályázatokat, marcona macsók interjúztatják a jelentkező nőket, és végül  deli huszárok döntenek arról, hogy kit vesznek fel. Ezzel szemben a valóság az, hogy HR osztályok  tele vannak nőkkel. Ők döntenek arról, hogy kinek az önéletrajzát dobják azonnal kukába, kit hívnak be interjúra, majd közülük kiket vesznek fel. Lehet, hogy hímnemű ül a csúcson, de közvetlen döntéshelyzetben, illetve a munkaerő felvételt illetően döntésTÁMOGATÓ helyzetben ilyenkor többnyire nők vannak. Lehet, hogy nem is a halakról kellene most írnom, hanem a farkasokról?

Továbbá felmerül a kérdés, hogy milyen nőket érintő munkaerő piaci problémákról beszélünk akkor, amikor a nemek szerinti eloszlást a férfiak nyerték 2010-ben a munkanélküliek között, és a 2009-2010-ben a férfiak aránya növekedett további 0,4%-kal? A nők helyzete a munkaerőpiacon arányaiban ugyanolyan. A férfiaké viszont romlott.

És milyen nőket érintő foglalkoztatási anomáliákról akarunk értekezni, amikor a nők kb. 70%-a szerint a nőknek a konyhában, a családi tűzhely mellett a helyük?

Ha már esélyegyenlőség a kitűzött cél, akkor hol a miniszteri biztos, akinek a feladata a férfiak foglalkoztatási helyzetének javítása?

Na de hová tűntek a horgászok?

A MaVan Egyesület elnökeként számtalanszor kapom azt a kérdést nőktől és persze férfiaktól is, hogy „Milyen formában indítsak vállalkozást? Egyéni vállalkozó legyek? Vagy egyéni cég? Vagy valamilyen társas vállalkozási formát javasolsz?”.
Mit válaszol egy felelős, vállalkozásfejlesztéssel és vállalkozói érdekképviselettel foglalkozó közhasznú egyesület elnöke ezekre a kérdésekre 2012-ben? Ezt:

„Jesszusom, nehogy vállalkozást indíts!”

Nem azért mondom ezt, mert ma, válságos helyzetben és egyre romló, szűkülő – és szűkölő – piacokon nehéz vállalkozni, hanem azért, mert olyan törvények és rendeletek születnek ma Magyarországon, amik szó szerint kiszipolyozzák a vállalkozásokat.
Itt van mindjárt példának a kötelező kamarai regisztráció. Csak 5000 forint, de még számlát sem kaptunk róla, de mindegy, ilyen kis semmiségeken ne akadjunk fenn. Menjünk tovább!

Itt van a tisztségviselők és ügyvezetők után kötelezően fizetendő minimumjárulék, ami az induló vállalkozások első napjától kezdve kötelezően megfizetendő, és alapvetően akkor is havi ~66 000,- forintos kiadást jelent, hogy ha a cég még egy forint bevételt sem szerzett, és a tag, aki után megfizetik, nem vesz ki pénzt a vállalkozásból, még azt a gyakran emlegetett minimálbért sem („Bezzeg a minimálbérre bejelentett vállalkozók…” – ismerős mindannyiunk számára, ugye?)

Egyéni vállalkozóknál még rosszabb a helyzet ebből a szempontból, mert ez a kötelezően fizetendő összeg havonta 75 000,- forint. Sok munkanélküli kiegyezne ám ezekkel az összegekkel, de nem a munkanélkülieknek adunk belőle munkát, hanem befizetjük az államnak. Az állam meg – már elnézést -, de a nőket kérdezi meg arról, hogy nekik hogyan lenne jobb? Úgy, hogy közben mindkét kézzel elvesz?

Ismétlem: havonta ~66 000,- és ~75 000,- forintokról beszélünk, ami évente minimum ~797 000,- és ~900 000,- forintot tesznek ki egy-egy vállalkozás életében. (Kivétel, ha pl. nyugdíjas az ügyvezető, vagy egyéb módon, legalább heti 36 órában biztosított). Ezek kötelezően fizetendő járulékok, tekintet nélkül arra, hogy mennyi a cég/vállalkozás bevétele, nyereséges-e vagy sem, férfi vezeti-e, vagy nő.

De ez csak a jéghegy csúcsa. A következő, államnak fizetendő adók és kötelezettségek terhelik még a vállalkozásokat:

–          Társasági adó, egyéni vállalkozói adó

–          ÁFA

–          Helyi iparűzési adó

–          Közzétételi illeték

–          Kamarai regisztráció

–          Könyvelő díja (az állam nem kötelez, de azonnal halálra ítéli magát az a vállalkozás, amelyik nem dolgozik együtt könyvelővel, főleg ilyen gyorsan változó jogszabályi környezetben).

–          Bankszámla díj (egyéni vállalkozóknál nem kötelező a külön bankszámla, de társas vállalkozóknál és egyéni cégeknél kötelező.)

–          Személyi jövedelemadó (pl. telefon után, plusz a bérek esetén, díjak esetén)

–          Egészségbiztosítási járulék (alkalmazottak esetén, bérek esetén, díjak esetén)

–          Nyugdíjjárulék (alkalmazottak esetén, bérek esetén, díjak esetén)

–          Osztalékadó

–          Cégautó adó

–          Különadó

–          Alternatívaként: EVA

Ezek közül nem minden esetben vonatkozik mindegyik adóforma egy adott vállalkozásra, de 10-ből 7 nagy valószínűséggel.

Volna, volna, volna

Jó lett volna, ha ezen nyílt levél keretében azt tudtam volna javasolni, hogy támogassuk a munkaerőpiacon esélytelennek tűnő résztvevők önfoglalkoztatóvá válását, de ha ezt javasolnám, akkor nem aludnék nyugodtan, az biztos. Aki ma a munkaerőpiacon nehéz helyzetben van, az a mikrovállalkozások és KKV-k közé belépve már-már öngyilkosságot követ el. Ma ez a helyzet, szeretném, ha ezt a levelemet, néhány héten belül revideálhatnám. De van egy sanda gyanúm, hogy nem fogom.

A kockázat nincs elvetve

A vállalkozások fő ismérve és erőssége az, hogy vállalják(!) a kockázatot. De van egy határ, ami fölött nem lehet vállalni, mert az már nem bátorság, hanem vakmerőség. A női vállalkozók minden felmérés szerint kevésbé tűrik a kockázatokat, ők inkább szeretnek biztosra menni, a férfiak bátrabbak, erre akár fogadni is lehet.

De ki mehet ma biztosra a KKV szektorban?
Senki.
Nemcsak azért, mert az állam kiveszi a pénzt a gazdasági társaságokból és a vállalkozók zsebéből, hanem azért is, mert kiveszi a pénzt már mindenki zsebéből, miközben tenyerét összedörzsölve várja, hogy szülessenek sorra és szép számmal az új adófizetők. Vagy épp az új munkanélküliek?

Sárgacsekk adó, tranzakciós adó, chips-adó, növekvő tandíjak, növekvő ÁFA, a rokkantnyugdíjasok vegzálása, az Erzsébet-utalvány széles körű kiterjesztésének tervei, és ezek csak az utóbbi 5-6 hónap történései, nem beszélek most a mögöttünk lévő két teljes, siralmas évről, meg az előtte lévő válságos másfél évről – és persze ki, hogy ítéli meg az előtte lévő éveket…

Azt kell mondanom, hogy butaság azt várni, hogy növekedni fog a foglalkoztatottság akár a férfiak, akár a nők körében, akár összességében, és butaság azt hinni, hogy egy miniszteri biztos segíteni tud ezen a helyzeten. Szomorú, de nem tud. Mert a kisvállalkozások épp nadrágszíjat húznak össze, vagy épp feladják a harcot, holott ők foglalkoztatják a munkaképes korúak 71%-át, köztük többnyire önmagukat is.

Hogyan lehet akkor mégis segíteni a nőknek – és minden álláspiacon nézelődőnek?

–          Úgy, hogy azoknak segítünk, akik többségében foglalkoztatják őket. – Értsd: vállalkozások, KKV-k. Nem sarcoljuk őket, nem vesszük el az utolsó, innovációra vagy foglalkoztatásra félretett forintjukat, és nem lebegtetjük fölöttük állandó jelleggel Damoklész kardjaként az adóhatóságot.

–          Helyreállítjuk a hitelezést. Nem vagyok egy hitelbarát alkat, de ez az én személyes véleményem. Hitel nélkül viszont nincs gazdasági növekedés, de még csak stagnálás sincs, aki mást hisz, az sürgősen ébredjen fel!

–          Nem írunk elő minimálbért például, mert az lesz egyrészt a MAXIMÁLT-bér, másrészt pedig, ha előírjuk, hogy mennyit kell minimum fizetni, az adott iparág meg pont nem bírja azt kitermelni, akkor az a szerencsétlen helyzet állhat elő, hogy az iparág szépen átkúszik a fekete gazdaságba (mint például az építőipar). De az is lehet, hogy eltűnik a Magyar-Föld színéről, mint a textilipar, élelmiszeripari feldolgozócégek, és társaik.

–          Vagy végképp tiltsuk meg, hogy GYES alatt lehessen dolgozni, vagy engedjük a gyerek 1 éves koráig is a GYES alatti munkavégzést. Ma például sok vállalkozónő szembesül azzal, hogy vagy nem dolgozik a gyerek 1 éves koráig, vagy az első évben nem kap GYES-t, a többi 2 évben meg igen, a gyerek 3 éves koráig, mert az első életév után lehet dolgozni GYES mellett is. Hol van itt a logika?

–          Nem avatkozunk bele a munkaerőpiac folyamataiba erőszakkal, és nem támogatjuk csak a nőket, mert azzal is sok munkanélküliséggel küzdő család kiegyezne, ha a férfinak lenne biztos munkája, és végre teljesíteni tudná a társadalom által elvárt egyik alapvető feladatát, vagyis, hogy képes legyen eltartani a családját.

–          Ha közvetlenül akarunk segíteni bárkinek munkát találni, akkor a Munkaügyi Központokat nem dísznek tartjuk, és nem negyedévente 10 embernek szervezünk átképzést/továbbképzést, hanem kihasználjuk azt a fránya, a napi gyakorlat szerint a közigazgatásban és a bürokráciában még mindig újdonságnak számító Internetet és az online távoktatás előnyeit. Természetesen használjuk az e-mailt kommunikációra is, mert az igaz, hogy akinek nincs munkája, az ráér bejárni a Munkaügyi Központba, viszont pénze nem biztos, hogy van rá.

–          Ha már nem kérjük ki szakmailag felkészült civil szervezetek véleményét, akkor legalább hagyjuk őket dolgozni, és ha ne adj’ Isten, pályázaton pénzt nyernek, akkor azt folyósítjuk is nekik, hogy végre tudják hajtani a közfeladataikat, tudják végezni a dolgukat. Úgy egyébként pedig csökkentjük a bürokráciát a pályázatok körül.

–          Az országgyűlési és helyhatósági választásokon előírjuk, hogy a jelöltek fele nő legyen (itt jön be a képbe az, hogy nagyban tényleg a férfiak irányítanak). Azt szokták mondani, hogy a nők okosabbak annál, mintsem a politika közelébe keveredjenek, aminek igazat is adok, ha ERRŐL a politikáról beszélünk. De ha a nők képviseltetik magukat, akkor EZ a politika, EZ a közélet meg fog változni. Sokkal emberközpontúbb és humánusabb lesz, és kevésbé lesz cinikus és erőszakos, nem utolsósorban pedig, ha a versenyszférában már többszörösen bebizonyosodott, hogy a nők jelenléte a vállalatok életében emeli a versenyképességet, akkor ez biztosan igaz a közéletre, és az ország versenyképességére nézve is.

A kis és középvállalkozások nem kérnek kiváltságokat, csak annyit kérünk, hogy hagyjanak bennünket dolgozni. A horgászok ki fogják fogni az aranyhalakat, ha nem veszik ki a kezükből a pecabotot.  Így majd mindenki jól jár, még a halőr is.

Abszolút eredményes munkát kívánok Szalai Piroska miniszteri biztosnak!

Tisztelettel:
Vidi Rita,

A Magyar Vállalkozónők Közhasznú Egyesületének Elnöke